Kovács Marianna

Életrajz

Születtem a Drávasztárán, egy kicsi horvát faluban, Magyarországon. Így az anyám nyelve és ez által az enyém is, horvát. De magamat éppúgy vallom magyarnak, mint bárki, aki ennek az országnak a levegőjét szippantotta először és utoljára. Vallom, hogy életfeladatom, e két kultúra ápolása, így kétszer annyit kell tennem, hogy önmagammal békében éljek. Mesélni az otthoni körülmények tanítottak, de papírt, önbizalmat, mesemondói jogosultságot ehhez, a Hagyományok Háza adott.

Immár 25. éve élek Százhalombattán, a mesei három kémény árnyékában. A mese, a könyvek és az emberek – gyerekek által a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban otthonra találtam.

Hagyományosan mondok mesét, aminek lényege, hogy csak a nyelv és a szavak erejére támaszkodom. Ezáltal minden mese a saját útját kell járja, minden gyermek és felnőtt lelkében. A mesei nyelv tanítása a legfontosabb célom. Úgy gondolom, ha gyermekeinket életük első szakaszában ölelésünk mellett, szavainkkal támogatjuk, ennek igényét később a betűkben keresik.

Mint a határmezsgyén ácsorgó, bizton állíthatom, a magyar mesekincsnek és mesenyelvnek párja nincsen az egész világon! 

Így teljes odaadással dolgozom a népmese-konferenciákért, mint beszélgetni, mesélni szerető ember, mint tanár, mint könyvet, embereket, szavakat és betűket szerető könyvtáros. Munkámnak mindenkori legnagyobb fizetsége az Önök meseszeretete. Köszönöm!

Kedvenc mesém: a legelterjedtebb címe a – Tizenkét hónap, – nagyon úgy néz ki, szlovák népmese.

Mesemondóm: Berecz András előtt (ki szívem csücske) nagyapám, kinek elmesélt madarát megtaláltam.

Meseregényem: a Végtelen történet, melynek alapelve életformámmá vált.

Mesekönyvem: Eperjessy Ernő könyve, az Égigérő almafa, amit egy éve a százhalombattai konferencián mutattunk be, mintha személyes gyűjtésem lenne.

Mesei formulám: Csak úgy menjünk, hogy se tebenned, se énbennem kár ne essék!

Meseszereplőm: a három királyfi, a három fiúgyermekem miatt, bízva abban, hogy a legkisebb mindig az, ki annak gondolja magát.

Regényem: Was Albert: A funtineli boszorkány, mely gyermekkorom érzéseit mesélte vissza nekem.

Versem: Radnóti Miklós: „Nem tudhatom” című verse.

Legkedvesebb tanáraim: általános iskolai és gimnáziumi matematika tanáraim, kik nagyon gyorsan elfogadták, hogy érdeklődésünk soha nem fog találkozni, és teljes erejükből támogatták irodalmi érdeklődésemet.

Bölcs Matild gimnáziumi magyar tanárom, kinek volt bátorságom elmondani: tanár szeretnék lenni.

Zágrábi nyelvészeti, ELTE-s tanári, és jászberényi gyermekkönyvtárosi tanáraim, kivétel nélkül, kik hittek bennem.

Agócs Gergely, kinek elejtett félmosolyát megtanultam értékelni.

Frankovics György tanár úr, ki megtisztelt bizalmával, és általa tudom, mit jelent itthon, otthon lenni.

Nagy Attila, ki elhívott a Magyar Olvasástársaság Tanácsába.

Gombos Péter, kinek óráira mindig vágyódni fogok.

Publikációk

Kovács Marianna: Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma. [Előadás] IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. http://www.hbvk.hu/dokumentumok/kovacs_marianna_eloadasa.pdf

Kovács Marianna: Hagyományos mesemondás: [ppt], 2010.: [Készült] Raffai Judit „A magyar mesemondás hagyományai” című műve alapján. – In: VI. Országos népmese-konferencia honlapja

http://sites.google.com/site/viorszagosnepmesekonferencia/letoeltesek